2016. október 28.

Afrika könyvből flesbek:
"2010.12.03. Elveszett az Adria füzetem, az elmúlt év gondolatai. Amire emlékszem:
A madarak légzése folyamatos.
Prágában az egyik téren robotgépszag volt. Ivor süteményében kavics volt a Jégbüfében októberben. Novemberben fahéjillatú volt, valamikor szeptemberben narancsos bonbon szagú, valamikor nyáron pedig kapor szagú volt a feje. Zsennyén látszólag extenzív beszélgetések folytak a Gabi című kollegával, Szerbiában tepsziben sütnek, a kenyeret a hűtőben tartották. Az evolúció a kicsavarodás. A versailles-i kastély összes átlói az uralkodó hálószobájában, azon belül az ágyán, a párnáján metsződnek. Nógrádkövesden júliusban bemondták a televízióban, hogy tyúktojás és teniszlabda nagyságú jegek estek az égből. Agárdról hazafele elborzadtam a mai fiatalokon. Prágában az őrtorony felé menet egy bácsi ránkbrekegett. Nógrádkövesden egyik este, az Ivor nagypapájának házában elalvás előtt a Karamazov testvéreket olvastam amíg Ivor a kezemet rajzolta, és azt mesélte, hogy félig elaludtam és azt mondogattam, hogy meg kell mosni a kezünket mert az Aljosa és a Dimitrij is megmosta. Prágában ugyan olyan rossz minden sör, mint itthon. Tihany arról szólt, hogy honvágyam volt főleg. Prágában rossz a helyesírás, mert minden szó végére odateszenk még valamit, például mátrácková, vagy valami ilyesmi. Finom ott a gőzgombóc (knédli). Amúgy ott ez év pünkösdjén voltunk. Valamikor nyáron (Szerbia előtt) Ivorral a csarnokban: Ivor - Libanyaka van?, Eladónő - Kacsanyakam van. Szerbiában egyszer a Gergő egy halott kopasz tyúkkal ébresztett minket. Zsennyén véletlenül úgy mutatkoztam be, hogy FeketeAnna, aztán kigáncsoltam a nénit, a vonaton meg nem jöttem rá, hogy az ajtó nem befelé, hanem kifelé nyílik és kinevettek az emberek (akkor Akarattyára mentünk). A televízióban láttam, hogy a fogságban született csimpánzok, miután rezervátumba helyezték őket, nem mertek rálépni a fűre, csak a betonon járkáltak és a vasrácsokhoz mindig visszatértek szorongatni azokat. A légy 40 km/h-val, a bögöly 100-al repül (utóbbi a leggyorsabb.)
január 14. (2011) 11:11
Tegnap bevásárláskor Ali bácsi azt mondta, hogy szívesen lenne egy harangban a harangnyelv."






Nincsenek megjegyzések: